Hogyan töltsünk több időt a gyermekünkkel?
1. Közös séta a parkban
A sétát is felfoghatjuk rendszeres mozgásnak. Miért ne tehetnénk ezt a saját gyermekünkkel? Amikor a munkaidő leteltével a gyermekünkért megyünk az óvodába, vagy iskolába, ne autóval közlekedjünk, hanem gyalog. A gyermekünkkel közös és hosszas séta nem csak azt segíti elő, hogy egészségesek maradjunk, hanem a gyermekünk és a köztünk lévő szeretetkötelék megerősítésében is a segítségünkre lehet, ha együtt megyünk haza. Séta közben is lehet beszélgetni, de közben meg is állhatunk a parkban, pihenhetünk a padon, miközben megbeszéljük az aznapi eseményeket.
2. Járjunk közösen szórakozni
Természetesen, otthoni programokat is lehet szervezni, de jól tud esni, ha néha kimozdulunk otthonról. A gyermek életkorától függ, hogy milyen programot szervezünk közösen a gyermekünkkel. Ez lehet bábszínház, mozi, színház, vagy egy kiállítás megtekintése. A lényeg, hogy közben jól érezzük magunkat és sokat beszélgessünk.
3. Készítsük el együtt a vacsorát
Már a gyerekeket is bevonhatjuk az otthoni feladatokba, így esténként akár a gyermekkel közösen is főzhetünk, süthetünk. Addig, míg felszeleteljük a zöldségeket, megbeszélhetjük, kivel, mi történt aznap és ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy a gyermekünk tanácsot kérjen tőlünk, és mi segítsük őt a szülői támogatásunkkal.
4. Sportoljunk együtt
Az egészségtudatosság fontos. Már a gyerekeket is a sport szeretetére szükséges nevelni és szem előtt kell tartani az egészséges táplálkozást is. Amennyiben a szülőnek csak kevés ideje van a gyermekére, akkor a közös sport sokat lendíthet a kapcsolaton, hiszen ez alatt az idő alatt is legalább együtt vannak, és közben beszélgethetnek, jókat mókázhatnak együtt. Ezek a percek pedig a gyermek és a szülő közötti kapcsolatot erősítik meg.
5. Beszélgessünk a gyermekkel lefekvés előtt
Lehet, hogy már csak este van idő arra, hogy többet foglalkozzunk a gyermekünkkel. A kisebbeknek olvassunk mesét. A gyermeknek úgyis sok kérdése lesz, így a beszélgetés során szóba fog kerülni mindaz, ami a gyermek szívét nyomja. Egy kamasszal már nehezebb a dolgunk, de semmiképpen sem hagyjuk magunkat lerázni, csak ne mindig a szokásos kérdést tegyük fel, hogy mi volt a suliban, kapott - e jegyet, hanem a gyermek érzéseire, gondolataira is kérdezzünk rá. Ha mindig csak egyen kérdéseket teszünk fel, azt a gyermek is megunja egy idő után.